Lakberendezés
Egyre nagyobb igény van a lakberendező munkájára
Az utóbbi időben azt a tapasztaljuk, hogy egyre többen gondolkodnak úgy, hogy egy lakberendező segítségét kérik a lakásuk, ingatlanuk paraktikus, esztétikus berendezéséhez. Amíg korábban az volt a megszokott, hogy én sokkal jobban tudom, hogy mire van szükségem, mik az én igényeim, ma már egyre többen látják be, hogy egy profi lakberendező csodákra képes.
Tapasztalatból mondjuk, hogy sok ügyfelünk szájtátva nézte a végeredményt, és meg is jegyezte, hogy olyan ötleteket valósítottunk meg, amire még a legmerészebb álmaiban sem gondolt volna.
De természetesen minezen álmok megvalósításához szükségünk van arra, hogy megismerjük azokat. Pontosan ezért fontos, hogy előzetesen egyeztessük az elképzeléseket, hiszen csak ennek ismeretében tudjuk túlszárnyalni az álmokat.
Általános vélekedés szerint a lakberendező az, aki berendezi a lakást. A valóságban azonban ez ennél azért jóval összetettebb dolog.
A lakberendező a már meglévő tereket tölti meg színnel, élettel, kész bútorokkal, dekorációs elemekkel.
Ahhoz, hogy ez tökéletesen sikerüljön, egy profi lakberendező megfelelő térlátással, forma és stílusérzékkel, termékismerettel kell hogy rendelkezzen.
És ez még mindig nem elég! Napi szinten frissen kell tartani a tudását, az anyagismeretet, hiszen a dizájn terméket gyártó cégek szinte naponta új termékekkel, anyagokkal jelennek meg.